Úszom az űrben, a téren át utazom,
Átölel a végtelen, érzem szabad vagyok,
csak hiányod fáj nagyon, lassan belehalok.
a napcsillag mosolyog, mint régi öreg barát.
Egyedül szállok, s kicsit fázom talán, bár
szerelmed éget, s végig siklok az égbolt falán.
De mindig vissza térek, mert földi testem él,
szerelmed táplálja, hívja nappal, éj.
Nézlek! Ne szólj semmit, csitt!
Már utazom is tovább,csak ölelj még kicsit.