Úszom az űrben, a téren át utazom,
Átölel a végtelen, érzem szabad vagyok,
csak hiányod fáj nagyon, lassan belehalok.
a napcsillag mosolyog, mint régi öreg barát.
Egyedül szállok, s kicsit fázom talán, bár
szerelmed éget, s végig siklok az égbolt falán.
De mindig vissza térek, mert földi testem él,
szerelmed táplálja, hívja nappal, éj.
Nézlek! Ne szólj semmit, csitt!
Már utazom is tovább,csak ölelj még kicsit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése